A Szőnyi szigetek

A terület élővilága, így az előforduló madarak is az ártéri területekre jellemző fajokból tevődnek össze, kiegészítve azokkal a fajokkal, amelyek főként költési időszakban nagyfokú zavartalanságot igényelnek.

Ez utóbbit a szigetek, mint elszeparált élőhelyek tudják biztosítani. A Duna által körbevett szigetek változatosabb élőhelyek, mint a csak időnként vízjárta ártéri területek, ezért itt a vízhez köthető fajok nagyobb számban fordulnak elő.

A Duna, a telelő vizimadarak tekintetében akkor válik különösen fontossá, amikor az állóvizek (a kisebb-nagyobb tavak) befagynak. Kissé különbözik a Duna nagy sodrású főágának és a szigetek közötti lassú folyású, alacsony vízállásnál álló vizének madárvilága.
A főágon főként vonulási, telelési időszakban jelennek meg a bukórécék, melyek a víz alá merülve szedik össze táplálékukat. Leggyakrabban előforduló fajok közé tartozik még a kontyos réce (Aythya fuligula), a kerceréce (Bucephala clangula), és a barátréce (Aythya ferina), de ritkán szem elé kerülhet hegyi réce (Aythya marila) és jeges réce (Clangula hyemalis) is.

Kivételes alkalommal megfigyelhetünk tengeri réce-fajokat is, úgymint a fekete récét (Melanitta nigra) és a füstös récét (Melanitta fusca).

Főként őszi és téli időszakban kerül szem elé a vörösnyakú vöcsök (Podiceps griseigena), az örvös bukó (Mergus serrator), az északi tájakon fészkelő északi- (Gavia stellata) és sarki búvár (Gavia arctica).

Téli vendég a nagy bukó (Mergus merganser) és a kis bukó (Mergus albellus), a búbos vöcsök (Podiceps cristatus) és a kis vöcsök (Tachyobaptis ruficollis). Főként tavasszal figyelhetők meg a korán érkező szárcsák (Fulica atra) csapatai.
A bukórécék mellett rendszeresen megfigyelhetők úszórécék is, ezek főként a lassan folyó vizeket kedvelik.

Ezek közül a tőkés réce (Anas plathyrhynchos) a domináns faj, e mellett még a csörgő réce (Anas crecca) fordul elő nagyobb számban, a többi csak alkalmanként ill. vonulási időszakban.

Ilyen fajok a fütyülő réce (Anas penelope), kendermagos réce (A. strepera), nyílfarkú réce (A. acuta), böjti réce (A. querquedula).

A kárókatona (Phalacrocorax carbo) a gyorsabb és lassabb folyású vizekben is otthonosan mozog. Bár szeretnek csoportosan szigetek öreg fáin költeni, a Szőnyi-szigeteken nem fészkeltek a múltban sem, legközelebb Ácsnál a Zsidó-szigeten ill. Süttőnél a Mocsi-szigeten költenek.

Főként a mellékág vizeiben szeretnek vadászni a gémfélék, közülük is a szürke gém (Ardea cinerea) és a hófehér nagy kócsag (Egretta alba) gyakori.

Az 1970-es években alakulhatott ki a Szőnyi -szigetek part felőli tagján egy költő kolónia, amelyet 40-50 pár bakcsó (Nycticorax nycticorax), 1-2 pár kis kócsag (Egretta garzetta) és 8-10 pár szürke gém alkotott. Ez a vegyes gémtelep volt a Szőnyi-szigetek legnagyobb természetvédelmi értéke! A folyamatos feltöltődés miatt a költő sziget összeköttetésbe került a Molaj alatti kövezettel, amelyen így emberek és ragadozó emlősök juthattak be a szigetre, mint zavaró tényezők. Sajnos ez meg is pecsételte a madarak sorsát, a kolónia néhány év alatt elnéptelenedett. (Valamikor a 80-as évek végén, 90-es évek elején).

Az iszapos, kavicsos sekély parti sávokban sok parti madár-faj fordul elő. Kifejezetten a Duna menti kavicsos partokon fészkel a billegetőcankó (Actitis hypoleucos), ugyanezeket a költőhelyeket részesíti előnyben a kis lile (Charadrius dubius). Vonulási időszakban lényegesen több faj látható, igaz, a halastavakhoz képest kisebb mennyiségekben. Leggyakoribb a szürke cankó (Tringa nebularia), az erdei cankó (T. ochropus) valamint a havasi partfutó (Calidris alpina).

Kisebb számban figyelhető meg a füstös cankó (T. erythropus), pajzsos cankó (Phylomacus pugnax), parti lile (Charadrius hiaticula), apró- (Calidris minuta), és temminck-partfutó (C. temmincki), a nagy- (Numenius arquata) és kis póli (N. phaepus). Ritkán kerül szem elé a kőforgató (Arenaria interpres) és a sarlós partfutó (Calidris ferruginea).
 

A szigetek puhafa erdői a sok holt faanyaggal a harkály-félék mekkája. Megtalálható itt a nagy- (Dendrocopus major), a kis- (Dendrocopus minor), és a balkáni fakopáncs (Dendrocopus syriacus), a holt faanyag jelenlétét igénylő közép fakopáncs (Dendrocopus medium).

Főképp az ártéri réteken találkozhatunk a zöld küllővel (Picus viridis) és a szintén hangyafogyasztó nyaktekercscsel (Jynx torquilla).

A nyárfákban találhatjuk meg leginkább Európa legnagyobb harkályának, a varjú nagyságú fekete harkálynak (Dryocopus martius) a jellegzetes odúját.

Az ártéri erdők leggyakoribb ragadozó madara a macskabagoly (Strix aluco), decembertől hallatja jellegzetes hangját.

Nyárfákon, elhagyott gallyfészkekben költ a vörös vércse (Falco tinnunculus), alkalmanként költhet az egerész ölyv (Buteo buteo) is.

Jellegzetes költő faj a mindenevő dolmányos varjú (Corvus cornix) és a szarka (Pica pica), az örvös galamb (Columba palumbus) valamint a szajkó (Garrulus glandarinus).

Nagyon gyakori karakter-faja a szigetek madárvilágának a jégmadár (Alcedo atthis). A belső vízfelület sok táplálékot kínál (apró halak), a vízbe dőlő fák és ágak megfelelő leshelyet nyújtanak a vadászathoz, a folyamatosan képződő, leszakadó partfelületek pedig ideális fészkelőhelyet kínálnak.

A szigetek és az ártéri területek sok énekesmadárnak nyújtanak fészkelő és táplálkozási lehetőséget. Nagyon gyakori, karakter-fajok: vörösbegy (Erithacus rubecula), barátposzáta (Sylvia atricapilla), ökörszem (Troglodytes troglodytes), őszapó (Aegithalos caudatus), csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita), fekete- (Turdus merula) és énekes rigó (Turdus philomelos), seregély (Sturnus vulgaris), szürke légykapó (Muscicapa striata), tengelic (Carduelis carduelis), zöldike (C. chloris).

Gyakoriak még a cinegék, közülük is a szén- (Parus major), a kék- (Parus caeruleus) és a barátcinege (Parus palustris).

A sziget öreg nyárfáin költ a sárgarigó (Oriolus oriolus), az odvas fákban pedig a búbos banka (Upupa epops).

A fák kérge alól szerzi táplálékát a csuszka (Sitta europea) és az erdei fakusz (Certhia brachydactyla).

Főként az ártéri részek madara az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris), a függőcinege (Remiz pendulinus) és a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis).

Az énekesmadarakhoz kötődően gyakori a kakukk (Cuculus canorus).

Nagyon gyakori az iszapos felületeken futkározva táplálkozó barázdabillegető (Motacilla alba), télen megfigyelhető a hegyi patakoktól lehúzódó hegyi billegető (M. cinerea) valamint egy-egy áttelelő havasi pityer (Anthus spinoletta) is.

Télen sok madárfaj talál élelmet a szigetek környékén, főként a kőris és a különböző cserjék (vadrózsa, galagonya) termései vonzzák a télire ide érkezőket.

Gyakori magevők a süvöltő ( Pyrrhula pyrrhula), a fenyőpinty (Fringilla montifringilla), a csíz (Carduelis spinus), a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Sokfelé lehet ilyenkor látni fenyő- (Turdus pilaris) és szőlőrigókat (T. iliacus), főként a fagyöngyös fákon léprigót (T. viscivorus).

Ősztől figyelhetők meg a sárgafejű királykák (Regulus regulus) csapatai.

Olyan madarak is megfigyelhetők ebben az időszakban, melyek nem kötődnek életmódjukban szorosan a szigetekhez. Ilyenek a nagy csapatokban kóborló vetési varjú (Corvus frugilegus) és a csóka (C. monedula), a hozzánk telelni érkező ludak, így a vetési lúd (Anser fabalis) és a nagy lilik (Anser albifrons), a nálunk költő, de vonuláskor felbukkanó nyári lúd (Anser anser).

Az erős folyású főágon folyamatosan meg lehet figyelni sirályokat, leggyakrabban danka- (Larus ridibundus), sárgalábú- (L. michahellis) és viharsirályt (L. canus).